
AZ ELŐADÁSRÓL
Fantasztikus drag queenünk, Slutina és csillogó tehetségű, bátor színészünk, Varga Ádám mutogat, rajzol, dalol, táncol és közismert embereket utánoz – nektek pedig csak egy feladatotok van: előbb kitalálni, mint a többi csapat!
Mutogatni tudsz? Rajzolni nem? Énekelni mersz? Táncolni csak két ital után? Semmi baj: ezen az estén elsősorban Slutina és Varga Ádám viszi vásárra a bőrét. A DRAGTIVITY™ SHOW a Vörös Neon új, élő, közönséggel játszó show-ja. Slutina és Ádám a színpadon mutogat, körülír, lerajzol, eltáncol, eldalol vagy leutánoz minden egyes feladványt, ti pedig az asztalnál próbáljátok kitalálni, mire gondolhatnak. Ha megvan a válasz, bekülditek, és felkiáltotok: MEGVAN!
Persze könnyen kiderülhet, hogy még sincs meg.
A feladványok körről körre nehezednek, a pontok szaporodnak, az asztalok között pedig lassan kitör a nyílt versengés. Lesz mutogatás, amelyből mindenki mást ért; rajz, amely alkotójára nézve terhelő bizonyíték; dal, amelynek soha nem lett volna szabad megszületnie; és a kör, amelyben celebek, énekesek, műsorvezetők, politikusok és más közismert figurák kerülnek Slutina és Ádám kegyetlen karmai közé. Az este végén a négy legeredményesebb asztal bejut a DRAGDÖNTŐBE, ahol minden korábbi előny eltűnhet, és egyetlen rosszul értelmezett rajz is eldöntheti, ki lesz a DRAGTIVITY™ SHOW bajnokcsapata!
Ehhez nem kell lexikális tudás, színészi képesség vagy társasjátékos múlt. Elég egy asztal, egy telefon, néhány játszótárs és az egészséges meggyőződés, hogy ti biztosan hamarabb felismeritek Donald Trumpot, Korda Györgyöt vagy a balatoni vihart, mint bárki más a teremben. A nézők nem kötelezően szerepelnek, és senkit nem rángatunk fel a színpadra. De aki önként vállalja, hogy dalol, táncol vagy utánoz valakit, pontot szerezhet a saját asztalának – és néhány olyan emléket, amelyet másnap esetleg megpróbál letagadni.
Ez nem vizsga. Nem kell csendben maradni, és nem baj, ha rosszat mondasz. Itt a tévedés is a műsor része.
Mutasd! Mondd! Rajzold! Táncold! Dalold! Utánozd! Találd ki! Ez a DRAGTIVITY™ SHOW.
Gyere a barátaiddal, hiszen mindenképpen nyertek – ha mást nem, egy felejthetetlen estét, amit aztán sokáig mesélhettek!
SAJTÓ
Rólunk írták

„A Dob utca elején, alig néhány percre az Astoriától a város egyik legváltozatosabb programtervvel rendelkező klubját találod meg, ahol egyszerre láthatsz szórakoztató és mindig aktuális kérdéseket boncolgató színházi előadásokat, ahol kipróbálhatod magad a Drag Bingo számsorokkal teli és mindig pikírt világában, de ugyanitt bármelyik péntek este jót karaokezhatsz a barátokkal, vagy akár kvízesteken is részt vehetsz...”A Drag Queennel, az Istennel és a burlesque táncossal bementek a Vörös Neonba, mi történik? Íme szeptember legjobb programjai

„A Vörös Neon biztonságos teret nyújt a műsorok számára, ahol közösség alakul ki és előadások után a közönség és a drag queenek egymással beszélgetnek, fotózkodnak. Nincs két ugyanolyan este, de közös bennük, hogy az előadók minden cselekedetükkel kiállnak az LMBTQ identitás szabad és büszke megélése, ünneplése mellett.”„Bevállalod a kockázatot, hogy nem mindenki lesz boldog attól, hogy te most itt nőnek öltözve sétálsz”




