Az öldöklés istene

YASMINA REZA

01

március
Véronique Houllié
Michel Houllié
Anette Reille
Alain Reille

Időpontok és jegyvásárlás

A darabról

Két kisfiú játszik a téren, majd egyik kiüti a másiknak a fogát. Négy szülő beszélget egy lakásban, majd kiderül: semmivel sem jobbak, mint a gyermekeik. A francia írónő világhírű komédiája lelep­lező őszinteséggel beszél a kispolgári álszentségről, és arról, hogy mindannyiunkban mennyi sére­lem, előítélet és düh kavarog. Yasmina Reza Párizsban élő, magyar származású írónő. Színműveit számos elismeréssel jutalmaz­ták, többek között megkapta a rangos Molière-díjat is. Az öldöklés istene című darabjából legutóbb Roman Polanski készített filmet, világhírű sztárokkal a címszerepben.
Korhatár ⓯
Időtartam: 1 óra 30 perc, szünet nélkül
Stáb:
Fordította BOGNÁR RÓBERT • Dramaturg MIKÓ CSABA • Zene KÁKONYI ÁRPÁD • Díszlettervező SZAKÁCS FERENC • Jelmeztervező PETŐ KATA • Világítástervező CZIBOR ATTILA • Grafika LAKATOS PÉTER • Súgó ZSOLNAY ANDREA • Produkciós menedzser KIRÁLY KRISZTINA, STUDNICZKY LÁSZLÓ • Koproducerek LADÓ JUDIT, POLGÁR ANDRÁS, VARGA ZOLTÁN • Producer ZSEDÉNYI BALÁZS • Produkciós vezető NYULASSY ATTILA
A színdarab Magyarországon a THEATRUM MUNDI Színházi és Irodalmi Ügynökség közvetítésével kerül színre.
Bemutató
2018. április 7. 19:30
 
 
Kritikák + -
Sajtó + -

Értelmetlen és értéktelen harc folyik a kultúrpolitikában azért, hogy a kultúra ne tudja betölteni természetes szerepét: hogy független, autonóm, hiteles kritikát fogalmazzon meg a mindenkori hatalommal szemben. Számító és pusztító politikai hazugságok tizedelik a tudomány és a kultúra hitelességét, az emberi méltóságot és az alkotói szuverenitást.

Ellene vagyunk a szolidaritást módszeresen kiirtó „oszd meg és uralkodj” kultúrájának, ami arra játszik, hogy jóakaratú és tehetséges embereket egzisztenciális kiszolgáltatottságukban egymás ellen fordítsák. Az antidemokratikus hatalmi elit sokat tesz azért, hogy a szabad embereket betörje, életüket karanténba zárja és a kritikus hangot elhallgattassa. 

Egyvalamit azonban nem tud a hatalom kordában tartani: szuverén, szabad, érzékeny emberek önálló, felelős döntését. Téged.

A Kultúrbrigád alkotócsapat munkáját olyan emberek teszik lehetővé, mint Te, akinek fontos a gondolat és az alkotás szabadsága, az őszinteség és a hitelesség. Nálunk minden, amit a színpadon látsz, csak és kizárólag az alkotók társadalmi érzékenységéből és szabad gondolataiból építkezik. Csatlakozz a Kultúrbrigád Klubhoz, és legyél társunk abban, hogy élhetőbb és szolidárisabb közösségben élhessük a mindennapjainkat! Hogy jobbá tegyük egymás életét.

Ha teheted, támogass minket, és csatlakozz a Klubhoz!