A trianoni csata

URBÁN ANDRÁS–UGRAI ISTVÁN

27

február

Időpontok és jegyvásárlás

A darabról

Száz éve máshogy élünk mi, magyarok, itt, Magyarországon, és ők, magyarok, ott, egy másik országban. Ők ugyanúgy magyarok, mint mi, de hogyan lettek ők ők, ha ők mi voltunk (és vagyunk)? Hogyan élünk és mit érzünk ugyanúgy és másképpen? Mi az, ami összeköt minket? Mi az, ami elválaszt? Mitől vagyunk sorstársak, és mitől nem? Sűrű száz év áll mögöttünk. Ki bírja jobban? A budapesti Kultúrbrigád és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház művészei minden határt eltörölnek ezen az estén.
Három budapesti színész egy – azóta bezárt – színház Trianonról szóló díszelőadásán külhoni, délvidéki kollégákkal találkozik a nyílt színen. A drámaivá váló beszélgetés során egymásnak szegezik fájdalmaikat és gyanakvásaikat, a többség nem tudja megérteni a kisebbséget, a kisebbség nem tudja tolerálni azt, hogy a többség nem érti, de a többség nem érti. A találkozót követően nem sokkal, egy sorsdöntő választás után a sikeres fővárosi sztárszínész már nem kap munkát, de megvilágosodik, megnősül, és örökbe fogadja fiatal vajdasági színésztársait (meg egy anyaországit). A család létrehozza a Magyar Újjászületés Pártját, amely kimondottan az elszakított területek visszacsatolásáért küzd. De a nagy tervek megvalósításához sok pénzre van szükség...
A Kultúrbrigád és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadása.
Korhatár
Explicit színházi tartalom – az előadás megtekintését 18 éven felülieknek ajánljuk.
Időtartam
2 óra 20 perc, egy szünettel
Stáb
Zene, dalszöveg SZERDA ÁRPÁD • Dramaturg UGRAI ISTVÁN • A dramaturg munkatársai CZIBOR ATTILA, NYULASSY ATTILA • Jelmeztervező VERONIKA KERESZTESOVÁ • Díszlettervező URBÁN ANDRÁS • Világítástervező CZIBOR ATTILA • Grafika LAKATOS PÉTER • Súgó ZSOLNAY ANDREA • Produkciós menedzser KIRÁLY KRISZTINA, STUDNICZKY LÁSZLÓ • Producer ZSEDÉNYI BALÁZS • Produkciós vezető NYULASSY ATTILA
Az előadás létrehozásában nyújtott segítségért köszönet Ungváry Krisztiánnak.
Támogatók: Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Szabadka város, Budavári Önkormányzat, Emberi Erőforrások Minisztériuma
Bemutató
2022.március 12. 19:30
 
 
Kritikák + -
Sajtó + -

Trianoni villáminterjúk:

Értelmetlen és értéktelen harc folyik a kultúrpolitikában azért, hogy a kultúra ne tudja betölteni természetes szerepét: hogy független, autonóm, hiteles kritikát fogalmazzon meg a mindenkori hatalommal szemben. Számító és pusztító politikai hazugságok tizedelik a tudomány és a kultúra hitelességét, az emberi méltóságot és az alkotói szuverenitást.

Ellene vagyunk a szolidaritást módszeresen kiirtó „oszd meg és uralkodj” kultúrájának, ami arra játszik, hogy jóakaratú és tehetséges embereket egzisztenciális kiszolgáltatottságukban egymás ellen fordítsák. Az antidemokratikus hatalmi elit sokat tesz azért, hogy a szabad embereket betörje, életüket karanténba zárja és a kritikus hangot elhallgattassa. 

Egyvalamit azonban nem tud a hatalom kordában tartani: szuverén, szabad, érzékeny emberek önálló, felelős döntését. Téged.

A Kultúrbrigád alkotócsapat munkáját olyan emberek teszik lehetővé, mint Te, akinek fontos a gondolat és az alkotás szabadsága, az őszinteség és a hitelesség. Nálunk minden, amit a színpadon látsz, csak és kizárólag az alkotók társadalmi érzékenységéből és szabad gondolataiból építkezik. Csatlakozz a Kultúrbrigád Klubhoz, és legyél társunk abban, hogy élhetőbb és szolidárisabb közösségben élhessük a mindennapjainkat! Hogy jobbá tegyük egymás életét.

Ha teheted, támogass minket, és csatlakozz a Klubhoz!